2013. szeptember 15., vasárnap

Variációk reggelire

PuPilla  felvetette az ötletet, hogy írjunk egy reggelizős postot is, hát ime, kezdjünk neki.:)

Na, ilyet én nem szoktam.:)
Kép innen
Sokszor előfordult, hogy nem reggeliztem semmit, esetleg a teába áztattam bele némi kekszet, miközben bambán meredtem a viaszosvászon mintáira suliba indulás előtt. Utálok korán kelni, ellenkezik a biológia kódolásommal, én sokáig fennmaradó és későn kelő típus vagyok. Az utóbbi egy-két évben viszont rászoktam a tizenegy, éjféles fekvésre és általában háromnegyed kilenc körül meredten bámulom a tévé képernyőjét, azaz felkelek. Ez nem jelenti azt, hogy ébren is vagyok, ahhoz még kb. egy óra kell.
Meg tea.
Kb. 23 évig bődületesen cukros teán éltem (képzeljetek el egy teli, kisebb lábas teát, amibe három merőkanál cukor és egy merőkanál citrom kerül), ami aztán elindította az embert, a folyékony cukor jóformán nem is tehet mást.:) A kedves azonban megismertetett a cukor és egyéb adalékok nélküli teázás örömével, és én hülye rájöttem, hogy ha azért nem eszem a gyümölcsöket megcukrozva, hogy az ő ízüket érezzem, akkor ezt a teával is megtehetem. Baromi nehéz volt leszokni a cukorszirupról (ráadásul kb. nyolc évvel ezelőttig egész nap ezt ittam, víz helyett, hidegen is), de különböző események miatt teljesen leszoktam róla.
A teákról majd bővebben is mesélhetünk (én biztosan fogok, mint látható, aktív szájmenésem van), iszok feketét, zöldet, szálasat, filtereset, gyümölcsöset.

Kezdek nagyon éhes lenni, pedig már reggeliztem...
Kép innen
A teába áztatott keksz nem túl szívderítő opció, lássuk be. Áttértem a szendvicsre, később jött a pirítós és a melegszendvics, bár ezekre korai indulás esetén sose jutott idő.
Úgy szeretek reggelizni, hogy kb. kilenckor felkelek, iszok vagy két csésze teát. Közben meditálok a kedves szerint, az igazság viszont azt, hogy katatón, az ébredéstől sokkos állapotban bámulok a falat és a mikrót. Ennyi idő alatt általában feleszmélek és jelentkezik az éhség is. Az aktuális sláger a melegszendvics, mert imádom a nyúlós, meleg sajtot (igen, a pizza iránt is szenvedélyes rajongással viseltetek, és igen, imádom a sajtot nyújtani). Otthon a muzeális, NDK-s melegszendvicssütő van, tehát a sajtréteg közvetlen hőhatásnak van kitéve, míg a modern, összecsukós szerkentyűben a kenyérrétegek között olvad meg. Illetve, lehet még sütőben is csinálni, de nekem minek, éljenek a retró ketyerék.
A szendvicsbe, szendvicsre vajkrém, valamilyen sonka vagy szalámi és sajt kerül, pirulás után megkenem tejföllel, mellé zöldségek asszisztálnak. Imádok így zabálni, beülök a net elé, és nyammogások közepette végignézegetem az internyetet.

Mi van még? Ó, a pirítós. Ezt is lehet az NKD-s találmány segítségével előállítani, de ott kell mellette ülnöm,
Váá, akarok ilyet!
Kép innen
különben kivétel nélkül sikerül szénné égetném. Ezért jó a köpködős piritóssütő, bár minden alkalommal a frászt hozza rám.
Itt is játszik a vajkrém-felvágott-zöldség kombináció, de én rajongok a lekváros pirítósért, és...
... a fahéjasért.
Először az Édentől keletrében találkoztam vele, Cathy fogyasztott ilyet. Vaj, pici fahéj és cukor kell a sima kenyérre. Nem kell agyomsütni, mert úgy nagyon száraz lesz (legalábbis nekem). Kaláccsal még finomabb, de ott még inkább vigyázni kell, hogy éppen csak megpirítsa. Dögletesen finom.

Csupán péksütiket nem szoktam fogyasztani, mert az nekem édesség vagy uzsonna, a különféle tojásos kutyulékokat (tükö-és lágy tojás, rántotta stb.) nem szeretem, a bundás kenyérhez túl lusta vagyok reggel, inkább ebéd vagy vacsora szokott lenni belőle.

Ti mit szoktatok reggelizni? A válaszok jöhetnek kommentben vagy postban.:)

Még néhány kép, hogy éhen haljunk:

Áááááá!!!
Kép innen

Egyszer majd gofrisütőt is szeretnék...
Kép innen

Eddig egyszer próbáltunk amerikai palacsintát sütni,
katasztrofális eredménnyel zárult...
Kép innen

Vajas kenyérke, és fújjtej
Kép innen


11 megjegyzés:

  1. Én négy korty teát szoktam reggelizni, aztán rohanok a busz után :D
    De majd leírom a kedvenc melegszendvicsem receptjét ;)

    VálaszTörlés
  2. Reggeli, nyamnyam!
    Hű, ez a cukros-fahéjas kenyér érdekes lehet:)
    Én hétköznapokon önmagam vigasztalására szeretek óriási muffint fogyasztani, vagy valami péksütit, csak egy idő után unalmas mind.
    Hétvégén viszont belecsapok, és jöhet a mogyoróvajas-lekváros zsemle, vagy néha a tükörtojásig is elmerészkedünk, a legjobb mondjuk (ilyenkor is) a Nutella:D
    Meg narancslé / kávé / energiaital (ez utóbbiról illene leszokni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom nagyon.:)
      Nekem a szegedi Csiga pékség a favoritom, az egész készletet fel bírnám zabálni, a kakaóscsiga kivételével, majd postban elmondom.
      Hú, az energiaitalt ki se merem próbálni, nekem a kóla a guilty pleasure, de a szimpla fekete teától is olyan szívdobogásom lesz, hogy az energiaitaltól kivinné az ablakot. Kávét se itta még soha:D

      Törlés
    2. Soha? Ez komoly?:) Amúgy, megszokás kérdése ám, vagyis gondolom függőség. Az energiaitalokban már nincs taurin, mert adóztatják, szóval már feleannyit se érnek, mint korábban. De inkább ne szokj rá:)
      A kakaós csigával az a baj, hogy egyáltalán nem lehet kulturáltan fogyasztani.

      Törlés
    3. Valami tejeskávét vagy mit ittam Szegeden, de olyan iszonyat keserű volt még három cukorral, is, brrrr!
      Nem szokok, kivinném az ablakot. Amikor anya először főzött Liptont, olyan voltam, mint egy idegbeteg búgócsiga.
      Nem hát. De ez 100% kakaó volt, nulla % cukorral. Komolyan. Olyan istentelenül keserű volt, hogy zárlatosak lettek az ízlelőbimbóim, kínomban kristálycukrot ettem, hogy feléledjenek.

      Törlés
  3. Nagyon jó poszt lett, és ínycsiklandó is, egész éhes lettem, pedig már én is reggeliztem, ezúttal citromos-mézes ízesítésű lipton teát és egy kakós csigát :)
    Szerintem én külön posztban válaszolok, mert elég sok mondandóm van a reggeliről :D ja, ettől a croissant+narancslé kombinációtól hányok :D

    A kóla nekem is guilty pleasure, van hogy lecsúszik egy pohár akkor is amikor még hűl a tea... :) Energiaitalt egyedül egyetemista koromban ittam, asszem háromszor összesen, undorító gumiíze van.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, az is jól hangzik.:) Otthon én is citromos Liptont iszom általában.
      Tudom, mi vagyunk a nagy kóla-bűnözők:))

      Törlés
    2. Ehhez képest nemrég voltam térd-ultrahangon és azt mondták nem sűrűn látnak ilyen erős, vastag porcot, na mondom akkor még pusztíthatom a kólával kicsit? :D

      Törlés