Azt azért tisztázzuk mindjárt az elején, hogy ezzel a levessel nemigen lehet megváltani a világot. Egy jófajta húslevessel például legmerészebb álmaiban sem vehetné fel a versenyt. Nem A Világ Legjobb Levese, de szerencsére nem is akar az lenni :)
Szóval itt van most ez a lehűlés ugye, minek folyományaként egész nap vacogtam, a tea sem segített, így aztán fölmerült bennem a cseppet sem kósza gondolat, hogy hejj, de jó is lenne most egy tányér forró leves! Krumpli és hagyma van itthon, ez abszotelmű, gyors pillantást vetve a hűtőbe afelől is megbizonyosodhattam, hogy némi sárgarépa is akad, tehát minden adottnak tűnt a Dóri Kedvenc Levese nevet viselő ínyencség elkészítéséhez. Már csak abban a kérdésben nem tudtam dűlőre jutni, hogy a répát nagyobb darabokra, avagy karikákra vágva dobáljam a lébe. Nos, ez a problémám rövid úton megoldódott, ugyanis közelebbi szemrevételezés után kiderült, hogy a hűtőben található karották vándorló hajlamúak, és csak azért nem sétáltak el a frigóból, mert egy zacskó korlátozta őket a mozgásban. Egen. Répa nem lesz a levesben.
A rém komplikált leves összeállításához így a következő cuccokra lesz szükség: egy fazok, kevés vöröshagyma, némi krumpli, száraztészta, ételizésítő (esetemben Vegeta mamma) és petrezselyem (ez meg aprított, fagyasztott verzió volt). Meg víz, ugye. Én most egy kisebb fazekat használtam, mivel csak magamnak főztem kb. két-három evészetre való adagot. Ebbe került egy nagyobbacska fej vöröshagyma hosszában négy darabra vágva, meg három közepes krumpli kis kockákra aprítva. Ha nem döglött volna be a répa, akkor abból egy szál ment volna bele. Valószínűleg karikára vágva, de hát ezt már sosem tudjuk meg teljes bizonyossággal :) Ezt felöntöttem vízzel (jó sokkal, mert egy része elpárolog főzőcske közben, én meg sok lét akartam volt), szórtam bele úgy kábé egy csapott evőkanál vegetát, majd a nagykéssel legyilkoltam némi fagyos petruskát, és az így kapott morzsalékot is a lébe szórtam. Aztán hagytam, hadd pöfögjön a világba bele - közepes lángon, hetykén félrecsapott fedővel. Mire legközelebb ránéztem, már puha volt a krumpli, a hagyma ízlésesen szétesett, tehát minden jel arra vallott, hogy ideje hozzáadni a tésztát. Szerintem eperlevél illik hozzá, de kinek mi tetszik. Beleszórtam egy marékkal, aztán időnként megkeverve addig rotyogtattam, míg a tészta meg nem főtt. Aztán bepusszantottam két nagy tányérral, és végre eldobtam a pufi mellényt, mert melegem volt! :)
Sajnos képet nem tudok róla mutatni, mert anya nagyon helyesen levitte a fotóapparátot a telekre, de képzelj magad elé egy tányért, egészen halovány sárgás árnyalatban játszó lében úszkáló krumpli-, és hagymadarabokkal, eperlevéllel és a felszínen vitorlázó petrezselyemdarabkákkal - na, pont így néz ki.
Nos, ez volt a rém komplikált leves. Összetettségénél már csak az időigénye nagyobb - ha jól emlékszem háromnegyed három körül tettem fel főni, és tíz perccel négy előtt már a jóllakottság kellemes érzetétől boldogan szuszogva csoszogtam a mosógéphez teregetni. Szíves figyelmébe ajánlanám tehát minden kezdő, a vacakolást nem kimondottan kedvelő konyhatündérnek. Jó étvágyat hozzá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése